A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztály beosztottjaikét magyar forgalmi rendszámú személygépkocsit állítottak meg közúti ellenőrzés céljából az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőhely közelében. Az együtt közlekedő gépkocsik egyikét egy szlovák férfi vezette, gépkocsijában utasok nem voltak. A nyomában közlekedő jármű vezetője szintén egy szlovák állampolgárságú férfi volt, aki négy szír és egy palesztin állampolgárt szállított. A gépkocsiban utasként tartózkodó külföldiek ellenőrzésükkor jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni, továbbutazásukhoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek. A 42 éves és a 36 éves szlovák járművezető igazoltatását követően a rendőrök megállapították, hogy együttműködve akarták a külföldieket Ausztriába szállítani. A migránsokat a rendőrök tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete, a két szlovák férfit embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályára.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mammográfia a Petzben
A Petz-kórház tájékoztatása alapján január 12-től elindult a klinikai mammográfiás vizsgálat. Vizsgálati időpontot telefonon tudnak egyeztetni a páciensek az alábbi telefonszámon:
+36-96/507-900/5404, 5463, 5464-es mellékszámok. Fontos tudni,...







