Kezdőlap KÉK HÍREK

Embercsempészt fogtak el a rendőrök az M1-esen, Tata térségében

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy román sofőr tizenkét illegális migránst akart jogellenesen Ausztriába szállítani.

Négy megyére kiterjedő akció keretében állítottak meg – a Bács Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján – a rendőrök az M1-es autópályán, Tata térségében 2020. november 21-én 13 óra 30 perckor egy belga honosságú személygépkocsit. A járműben a román sofőrön kívül tizenkét, magát szír állampolgárnak valló migráns utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a járművezetőt és az utasokat elfogták, előállításuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van.

A járőrök az autópálya 171. kilométerszelvényénél, a hegyeshalmi határátlépési pont közelében megállítottak egy szintén belga honosságú járművet is, amely feltehetően a korábban elfogott embercsempész előfutója lehetett. Ebben a gépkocsiban két belga állampolgár tartózkodott. Mindkettőjüket elfogták, majd elszámoltatásuk érdekében őket is előállítják a megyei rendőr-főkapitányságra.

Az egyenruhások a migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu