Kezdőlap KÉK HÍREK

Embercsempészt fogtak az M1-esen

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elfogtak az M1-es autópályán egy embercsempészt, aki huszonkilenc illegális migránst szállított Ausztria irányába – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint kedd reggel a sztráda 165-ös kilométerénél állítottak meg a rendőrök egy kisteherautót. A 32 éves román sofőr megállítását megelőzően egy előtte haladó autónak ütközött, majd kiugrott a gépkocsiból, de a rendőrök rövid időn belül a közelben elfogták.

A kisteherautóban a sofőrön kívül huszonkilenc, magukat szír állampolgárnak valló ember utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra állították elő a migránsokat, akiket a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérnek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.