Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Emelkedett az utasszám a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fellendülőben az utasforgalom a MÁV Startnál. Négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata, és 2011-ben ismét meghaladta a hétmilliót a feláras vonatokkal közlekedők száma. 2010-hez képest közel 500 ezerrel többen utaztak ezeken a járatokon. A MÁV Start adatai szerint a távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés többek között a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon volt tapasztalható. Hozzájárult a növekedéshez az is, hogy 2011-ben a vasúttársaság például kedvezményes felárakat hirdetett meg meghatározott szakaszokon. A vasúttársaság már a közeljövőben megkezdi az IC vonatokon a konnektorok kiépítését, és előkészíti a wifi-szolgáltatás kibővítését is.