A pedagógus-életpályamodellt – a korábbi tervekkel ellentétben – csak részben vezetik be idén. A tervezett béremelés 60 százalékát kapják meg a tanárok szeptembertől, ezt követően pedig négy évig minden szeptemberben 10 százalékkal emelkedik majd a pedagógusok alapbére. Balog Zoltán hangsúlyozta: a béremelés az oktatási reform részeként valósul meg, és reményei szerint vonzóbbá teszi a pedagógus pályát a fiatalok számára.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Harmincadik alkalommal rendezik meg az Európai bordalfesztivált
Magyar, horvát és olasz énekegyüttesek fellépésével, harmincadik alkalommal rendezik meg Pécsen és a villányi borvidéken az Európai bordalfesztivált szeptember 25-27. között. Az eddig 32 országból...







