Én nem jótékonykodnék az Artisjus segéllyel

    Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Lassan egy hete vitatkoznak a zenészek, és az ő véleményük alapján a közvélemény arról, hogy illik-e vagy nem illik felvenni százvalahányezer forintot azoknak, akik normál helyzetben az átlagemberhez képest fényűzőbb módon élnek.

    A nyertesek névsora, ha valakit érdekel ITT olvasható.
    .
    A történet valószínű nem is vert fel volna nagy port, ha Majka nem nehezményezi, hogy több olyan zenésztársa jelentkezett az Artisjus pályázatára, akinek szerinte nem illett volna lehajolni az apróért. Az alapgondolatot egyébként ő is méltányolja, hiszen az, hogy bruttó 160 ezer forintot lehetett igényelni az Artisjustól a zenészeknek egyfalja gyorssegélyre, ez sokaknál akár indokolt is lehet. Nyilvánvaló, hogy az előadóművészek a március közepétől érvényben lévő korlátozások miatt a megélhetésükhöz szempontjából kulcsfontosságú fellépti díjaktól elestek.
    .
    A listát böngészve tényleg vannak olyanok, akik többször végighaknizták az országot – annak minden előnyével és hátrányával együtt.
    .
    Mi történt ezután?
    .
    Volt, aki kikérte magának, volt aki megvédte zenésztársait, és volt, aki szerint Majkának igaza van. De sokan azt is mondták: könnyű neki úgy ítélkezni, hogy ő maga ma is az egyik legfoglalkoztatottabb médiaszemélyiség.
    .
    Nekem különös bajom nincs azokkal sem, akik felvették, hiszen ez egy a zenész társadalom számára nyílt pályázat volt, ahol minden érintett ismerte a feltételeket, és az is nyilvánvaló lehetett mindannyiuk számára, hogy ez úgyse marad titokban.
    .
    Az egész jelenség számomra nem is lenne különösebben érdekes, de egyre több helyről olvasom, hogy egyes zenészek jótékonyságra ajánlották fel a pályázaton elnyert összeget.
    .
    Na, én meg ezen háborodtam fel.
    .
    Szerintem ők most tényleg rosszul döntöttek. Erre a pénzre ugyanis pályázni lehetett, és mint minden pályázatnál, nyilván nem nyert itt sem mindenki.
    .
    Hogy jön bárki is ahhoz, hogy elnyeri a pénzt, hogy aztán hirtelen lelkiismeretfurdalásból azt kedvére „eljátssza”  – ezzel elveszi valaki elől a lehetőséget, hogy ő nyerjen?
    .
    Mert ha odaadja titokban, az az ő dolga, mindenki a saját pénzével azt kezd amit akar. De elég nagy képmutatásnak és szánalmas magyarázatnak érzem, hogy így, hogy kiderült, hogy lehajolt az apróért, gyorsan nyilvánosan beszámol róla, hogy odaadja másoknak.
    .
    Mert így ő lehet, hogy egy valóban rászoruló zenésztársától vette el a lehetőséget. A jótékonyságra ugyanis nem illik pályázni, tessék akkor adni a sajátból….