4 csapat nevezett az első energetikai versenyre a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskolában. A csapatok, előzetesen egy kérdőívet töltöttek ki, majd meghallgatták Szigeti László szilárd biomassza tüzelésről szóló előadását.
Az előadás után a csapatok az általuk kiválasztott témakörből készítettek prezentációt, amiket bemutattak egymásnak és a zsűritagoknak is. Rum Ferenc az Energia Mentők tulajdonosa is helyet foglalt a zsűri asztalnál, ő a csapatok egyéni ötleteire volt kíváncsi.
A diákok a versenyen testközelből megszemlélhettek egy napelemet, valamint alkalmuk nyílt megismerkedni a támogató cégek képviselőivel, mely a későbbiek folyamán még a hasznukra válhat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







