Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Épül az Audi új üzemcsarnoka

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Czechmesiter Mónika kommunikációs vezető elmondta: a mélyalapozási munkák folynak, augusztusban kezdődik az acélszerkezet építése. Az év végén kerül tető a csarnokra, a belső munkálatokat pedig jövőre kezdik.

A győri Audinak egy 75 ezer négyzetméteres karosszériagyára van, ahol több modell karosszériaelemei készülnek. A teljes gyártási folyamatot végző járműgyár éves kapacitása 160 ezer autó.

A 32 milliárd forintos új karosszéria gyár építését tavaly október 19-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Kössler, a vállalat ügyvezető elnöke. A fejlesztést a kormány 6 milliárd forinttal támogatja.

Az új modell győri sorozatgyártását idén januárban jelentette be a vállalat, miután a német Audi AG változtatott globális termelési hálózatán. Az akkori tájékoztatás szerint a cég legkisebb szabadidő-autójának készítése a spanyolországi Martorellből kerül át a Győrbe. Az A1 modell gyártása Brüsszelből Martorellbe kerül, a belga fővárosban pedig tisztán elektromos meghajtású modelleket gyártanak 2018-tól.

Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt. Tavaly a vállalatnál 2 millió 22 ezer 520 motor és 160 206 jármű készült. A vállalat Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.

 

(MTI)