Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kozák Luca sportszerűségét hozták példaként Tokióban

Egy magyar versenyző, a gátfutó Kozák Luca egy sportszerű megmozdulását használta arra az olimpia hivatalos Twitter-fiókja, hogy bemutassa, valójában az ilyen megmozdulások teszik azzá az olimpiát, ami.

Saját bánatát félre téve vígasztalt másik sportolót

Luca a döntőbe jutásért versenyzett a 100 méteres gátfutás elődöntőjében, de elakadt a táv felénél, mert a hetedik gát megállította. Csalódottságában sírva fakadt. Hátra pillantott, majd észrevette a jamaicai Yanique Thompsont, aki szintén feladni kényszerült a futamot, mert szintén nagyot is esett a gátban. Luca odament a földön fekvő jamaicaihoz, és miközben még maga is könnyezett, felsegítette.

Együtt sétáltak le a pályáról, nagy taps kíséretében

Az olimpiai játékok egy nemzetközi, több sportot magába foglaló eseménysorozat, melynek lényege a sport népszerűsítése és az országok baráti viszonyának megerősítése játékos formában. Az Olimpia tehát elsősorban nem a győzelemről szól, hanem az egymás iránti tiszteletről és megbecsülésről, amit Kozák Luca megmutatott a világnak!

Köszönjük Luca!