Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Érdekes Olimpiai történetek – Lánykérés a riport alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lánykérés élő adásban az ötkarikás játékokon Tokióban!

2021.07.26-án, hétfőn rendezték a női kardvívás egyéni versenyszámát a Makuhari Rendezvényközpontban, ahol María Belén Pérez, az első asszóját elvesztő, 36 éves argentin vívó a kiesés után a televízió közvetítés alatt elemezte a kiesését. A háttérben felbukkant mögötte edzője, Lucas Guillermo Saucedo, aki 17 éve már az élettársa is.

Hozzám jössz feleségül?

Saucedo egy papírlapot tartott a kezében, amelyre azt a kérdését írta hogy: „Hozzám jössz feleségül?. Kérlek.” Ezután le is térdelt a teljesen meglepett Pérez Maurice előtt, aki örömében felsikoltott és igent mondott, majd a kamerák előtt megcsókolták egymást.

„Nagyon boldogok vagyunk. Persze, néha vannak veszekedéseink, de élvezzük egymással tölteni az időt. Nagyon szeretjük egymást, és együtt akarjuk leélni az életünket. Buenos Airesben egy nagy grillpartival fogunk ünnepelni”

– mondta Pérez Maurice.

2010-ben egyszer már szerette volna feleségül venni Lucas Guillermo Saucedo, ám akkor Pérez Maurice még túl fiatalnak gondolta magát a házassághoz, és nemet mondott, most viszont a korai kiesés ellenére is ő lehetett az egyik legboldogabb a vívócsarnokban hétfőn.