21 rendőr és 13 polgárőr vett részt az akcióban, amelynek az elsődleges célja a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése illetve felderítése volt, így nagy hangsúlyt fektettek a körözött, vagy forgalomból kivont autók kiszűrésére. Több, mint 4000 rendszámot és 85 sofőrt ellenőriztek.
A fokozott ellenőrzés alatt közlekedési szabálysértés miatt 5 hatósági engedélyt vettek el, alkalommal intézkedtek ittas járművezetővel szemben, 11 szabálysértési feljelentést tettek, 8 esetben szabtak ki helyszíni, 1 esetben közigazgatási bírságot.
Az akcióhoz egyébként Matrix rendszert használtak az egyenruhások, ahol egy kamera figyeli a forgalmat és pillanatok alatt képes teljes körűen ellenőrizni egy akár nagy sebességgel haladó autó rendszámát.