Alaposan megerősítette keretét a Gyirmót FC Győr. A klub új igazolásai között szerepel Juhász Zsombor, aki 1 évig kölcsönben folytatja a csapatban a pályafutását. Egy plusz egy éves szerződést kötött a Gyirmót Szatmári Istvánnal és egy évre szintén kölcsönbe került az együtteshez Major Martin is. Rajta kívül még Réti Patrik is a gyirmótiakat erősíti a jövőben, ő Siófokról érkezett, valamint Hajdú Ádám is aláírt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonkét rezidens érkezett a Petzbe
Minden év őszén frissen végzett orvosok, rezidensek érkeznek a Petz-kórházba. Szeptember elsején huszonkét új kollégát köszönthettek, akik háromnapos, úgynevezett „Rezidens Onboarding Program” keretében ismerkedhetnek...





