Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

"Értékek mentén"

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiss János a balett igazgatója egy igazi csemegét ígér: október 31-én mutatják majd be Christopher Bruce: Kakas címû darabját, a Rolling Stones zenéjére koreografálva, ezen kívûl színpadon még a Halál és a lányka is. Felhívták a figyelmet a június 19-i Tánc Biennáléra valamint 30 éves évfordulójukra.
A Gyõri Nemzeti Színház direktora, Nagy Viktor elmondta, hogy számukra az egyik legnagyobb érték a közönség és az új mûsorterv elkészítésénél több mindent figyelembe kellett venniük. A nagyszínpadon 6+1 bemutatót tartanak a következõ évadban. A repertoárban szerepel 2 musical, 1 dráma, operett, opera, komédia, vígjáték és tragikomédia is. Nagy Viktor elmondta azt is, hogy szeretnének együttmûködni más színházakkal is, új játéktereket kialakítani, a következõ évadban már a Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központba terveznek egy elõadást kísérleti jelleggel.