Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Harminchárom évig éltem panelben. Gyerekként arany életünk volt, olykor 8-10-en gombfociztunk az előszobában és a folyosón is. Felnőttként a kutyánknak egy kiszuperált olajteknőben saját kertje volt az erkélyen, a virágcserépben folyton érő csüngőeper termett, amit a függőágyból ettünk. Jó világ volt – valószínű ehhez az is kellett, hogy mindenhol remek szomszédaink voltak.
.
Ma, amikor már családi házban élek, az elmúlt hetekben látom, hogy sokkal könnyebb betartani nekem a „maradjotthon” szabályokat. Akármilyen kicsi is a kertünk, ez olyan nagy szabadságot ad, amilyere korábban nem is gondoltam. Ugyanakkor abszolút át tudom érezni a lakótelepen élők helyzetét, és az elmúlt hetekben azt vártam, jönnek majd az épkézláb javaslatok.
.
A játszóterek már zárva vannak. Körbe vannak kerítve, hogy tilos bemenni. Ez rendben is van. A hétvégén nem lehet leülni a padokra. Talán még ez is indokolt. De mondott már valaki valamit itthon, hogy az ő életük hogyan lehet olykor könnyebb? Volt valami ötlet?
.
Ahogy figyeltem a híreket nem…. Semmi….
.
Most, hogy hivatalosan is véget ért a fűtési szezon, és ugyancsak hivatalosan közeleg a csúcsüzem és majd annak az utóhatása is, azért bizonyára jól jönne pár javaslat arra, hogy hogyan vészeljék át ezt a járványt mindazok, akik a panelházakban élnek. Mert eddig csak azt hallhattuk, hogy egyénileg, vagy családi körben ki lehet ugyan mozdulni otthonról, de rengeteg helyet lezárnak – sokat meg is értek, hogy miért.
.
De nem lehet a négy fal közé zárva élni folyamatosan. Kell valami rendszer, hogy mindenki kimozduljon, nem elég, hogy 3-4 naponta elmegyünk a boltba vásárolni. Néha mégiscsak ki kellene ereszteni a gőzt, mielőtt felrobbanna a kukta!
.
A legutóbbi adatok szerint majdnem 800 ezer lakótelepi lakás van. Az alsó hangon legalább 2 millió embert jelent, akik közül sokaknak még egy klasszikus erkélyük sincsen. Ők lehetnek legtöbbször talán az őrület határán.
.
Márpedig minden fórumon és tájékoztatón elhangzik: a mentális egészség nagyon fontos. Tehát nem lehet bezárkózni 2-3 gyerekkel egy 58 négyzetméteres panellakásba, mert abból előbb-utóbb háború lesz.
.
Nem tudom mi lehet a jó, de az biztos, hogy ha lenne egyféle társadalmi párbeszéd, akkor pár nap alatt olyan sok javaslat jönne, amit lehetne rendszerezni, megvitatni, megfontolni. Párat, ami most eszembe jut be is dobnék a közösbe.
.
Először is nem kellene megveti azokat, akik kimozdulnak. Ahogy a hivatalos tájékoztatás mondja: ne csoportosuljunk. De ha az apuka lemegy a gyerekeivel labdázni, görkorizni, az önmagában nem kell, hogy életveszélyes legyen. Focimeccset nyilván nem tudnak majd játszani, de biztos van annyira kreatív mindenki, hogy jó kedvvel eltöltse az időt.
.
Aztán folytatnám onnan, hogy nekünk családi házban élőknek talán még nagyobb önmérséklet kellene. Mert mi ki tudunk menni a kertünkbe, amíg a lakótelepen élők nyilvánvalóan nem. Tehát amit lehet oldjunk meg a saját kertünkön belül, hogy emiatt ne tűnjön nagy tömegnek a tereken a jelenlét.
.
Aztán. Külföldi országokban számos példát látni arra, hogy bizonyos rendszer szerint szabályozzák a városi embereket. Athénban a szmoghelyzet idején gyakran a páros napokon a páros rendszámú autók, páratlan napokon a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek. Moszkvában QR kódot adnak most, hogy mikor mehetsz ki az utcára. Akárcsak vásárolni is. Biztos van olyan kompromisszum, hogy ki mikor menjen le a közeli parkba, hogy ne mindenki egyszerre akarjon sétálni. A felesleges viták elkerülése okén emiatt mindenki egy kicsit próbál szabályozni.
.
Például itt nálunk a József Attla Lakótelepen 5 szintes házak vannak. Biztos ki lehet találni valami rendszert, amit ki lehet függeszteni a lépcsőházakban, hogy melyik nap melyik 1-2 órában melyik szint lakói élveznek elsőbbséget pl. a szabadhegyi hármas-tó körül. És ekkor bátran jöjjenek le, mert el lehet úgy férni, akár kifeküdni egy plédre és olvasni, vagy tollasozni a gyerekekkel, hogy 10-12 méteren belül nem lesz más. Ha van korrekt szabály, szerintem a jelentős többség ehhez alkalmazkodna.
.
Vajon meg lehet-e úgy élettel megtölteni a tereket, hogy közben nem veszélyeztetjük egymás egészségét? Tudunk-e úgy boldogságot adni a lakótelepi barátainknak, hogy ne félve menjenek ki a lépcsőházból, mert az ablakból beszólnak páran, hogy ezt azért nem kellene?
.
Aztán itt vannak az erdők. Azt ugye mindenki tudja, hogy horgászni lehet. Nincs is ezzel gond, hiszen többnyire aki horgászik az egyedül teszi. Bringával vagy motorral kimegy a horgászhelyére, ott egymaga elvan, senkit nem zavar, és nem találkozik senkivel sem. De nem szeret mindenki horgászni, van, aki máshogy szeret a természetben lenni. Mondjuk sétálni.
.
A sífutás annak idején úgy nézett ki, hogy egymás után, többnyire 1 percenként indultak a versenyők. Ma is van ilyen verseny, bár a tömegrajtos a TV közvetítés már népszerűbb. Vajon valamilyen applikáción meg lehetne-e oldani azt, hogy egy család egy úgynevezett túraélményre regisztráljon mondjuk a gyirmóti tanösvényre?
.
És akkor ott a hétvégén reggel 8 és este 7 óra között 5 perces indulásokkal óránként 12 család indulhatna. Lennének úgynevezett kikerülési pontok, ahol a kevésbé nézelődő családok „elhúzhatnának” a lassabbak mellett, és lenne egyfajta szintidő, hogy ne legyen kint valaki egész nap. Amikor a Tátrában túráztunk először nekem nagyon meglepő volt, hogy amíg itthon km-ben írtak ki a távolságot, ott időben. Ha erre indulsz ez a pont 40 perc járásra van. Biztos van rá megoldás. Egy ilyen hely ha 100 családot a megfelelő ritmusban fogad, az egy hétvégén kétszázsszor 3-4 boldog ember. Ugyanezt Pannonhalmán, a Püspökerdő több részén és még itt-ott a környéken el tudom képzelni – ez akár tízezer ember kultúrált és összehangolt kirándulása lehet. Pl. ha mindenkinek járna havonta egy ilyen nap, azt biztos értékelné.
.
A döntéshozók alighanem a legtöbben családi házban laknak. Vajon kinek jut eszébe legelőször, hogy azért a lakótelepen élőkre is gondolni kellene?
