Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

ETO KC – FTC 33-22

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győrnek eddig egy veresége volt, november 4-én kapott ki a Ferencváros otthonában, míg az FTC mostanáig egy pontot veszített: szeptember 23-án Dunaújvárosban játszott döntetlent. Így aztán most az alapszakasz-elsőség volt a tét, ehhez a fővárosiaknak pontot kellett volna szerezniük.

Az első tíz percben egyik védelem sem remekelt, 6-6 után azonban sorozatban háromszor volt eredményes az előbb lehiggadó hazai gárda, és 9-6-nál Elek Gábor kénytelen volt időt kérni. Ettől azonban nem javult fel az FTC játéka, a cserék sem segítettek, fokozatosan nőtt a különbség, és a félidőben már 17-10-re vezetett az ETO.

A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, és már kilencgólos előnyben is voltak. Sikerült valamelyest rendezni a ferencvárosi sorokat, de ez csak arra volt elegendő, hogy kicsit szorosabb lett az állás.

Az utolsó negyedóra 24-17-ről indult, majd az 55. percben a következő idényben már éppen az FTC-t erősítő Kovacsics találatával 30-20 lett. A végeredményt Görbicz állította be.    

A playoffba az alapszakasz első nyolc helyezettje kerül, az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel találkozik oda-visszavágó alapon. Az elődöntő és a finálé is két meccsen dől el, a második összecsapások lesznek az előkelőbb helyen rangsoroltak otthonában, azaz nagy a jelentősége, melyik együttes végez előrébb.

A két magyar elitcsapat aztán majd a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében találkozik, jövő szombaton az FTC Dabason fogadja a Győrt, a visszavágó április 9-én lesz Győrben. A párharc győztese vehet részt a májusi budapesti Final Fourban. Kettőjüknek lesz még a Magyar Kupa-elődöntőjében is egy ütközete.

    korábban:
Ipress Center-Vác – Siófok KC 24-26 (11-14)
Érd – Fehérvár KC 32-23 (15-13)
EUbility Group-Békéscsaba – Dunaújvárosi Kohász KA 28-36 (11-16)
Mosonmagyaróvár – MTK Budapest 20-20 (13-8)

    A tabella:
 1.  Győri Audi ETO KC           21 20   –   1  692-430  40 pont
 2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     20 18   1   1  630-462  37
 3.  Siófok KC                   21 14   1   6  562-531  29
 4.  Érd                         21 14   –   7  590-498  28
 5.  Dunaújvárosi Kohász KA      21 13   2   6  594-532  28
 6.  DVSC-TVP                    21  9   –  12  534-532  18
 7.  Ipress Center-Vác           21  9   –  12  542-567  18
 8.  Fehérvár KC                 19  8   1  10  462-459  17
 9.  MTK Budapest                20  6   3  11  455-569  15
10.  EUbility Group-Békéscsaba   21  4   1  16  514-669   9
11.  Mosonmagyaróvár             21  2   1  18  473-584   5
12.  Budaörs                     21  2   –  19  460-675   4

(Forrás: MTI)