Augusztusban játszott utoljára tétmérkőzésen Simon András, akinek szeptemberben ugyan szépen javult az állapota, ez azonban nem tartott sokáig. Mára kiderült: legalább hat hétig még nem léphet pályára, éppen ezért november elején egy kisebb műtétet is elvégeznek a lábán. A részletekről, valamint a többi sérült játékos állapotáról Dr. Ágh Lászlót, az ETO orvosi stábjának vezetőjét kérdeztük.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Női kosárlabda NB I – Dubei Debóra Győrből a Csatához igazolt
Győrből a Csata TKK-hoz igazolt Dubei Debóra, a női kosárlabda-válogatott korábbi csapatkapitánya. Az NB I-ben legutóbb hatodik budapesti klub a honlapján jelentette be a 29...







