Európa számos országából érkeztek diákok a mosonmagyaróvári agráregyetemre. Az Eureka programban résztvevő tanulók 12 hétig vendégeskednek a Lajta parti városban. A képzés célja, hogy a leendő mérnökök megismerkedhessenek a külföldi mezőgazdasági viszonyokkal.A diákokat Dr. Schmidt Rezső, az egyetem dékánja köszöntötte. A program hivatalos nyelve az angol, minden tárgyat így oktatnak. A tanulók sokrétű ismeretekre tehetnek szert a képzés segítségével.A képzés a külföldiek körében is népszerű. Finn, cseh, magyar és szlovák nemzetiségűeket is találhatunk a padokban.Míg a külföldiek a Magyarországi viszonyokkal ismerkednek, addig a hazai tanulók számára ez jó lehetőség arra, hogy nyelvet tanuljanak, és hasznos ismereteket szerezhessenek.Az Eureka május3-án ér véget. A megszerzett tudásról a diákoknak számot kell majd adniuk, az eredmény pedig beszámít az otthoni tanulmányaikba is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
José Cura és Szamosi Szabolcs ad közös koncerteket
José Cura világhírű argentin tenor és Szamosi Szabolcs Liszt-díjas orgonaművész különleges koncertsorozattal várja a közönséget augusztusban az ország több templomában. Augusztus 10-én a szombathelyi Sarlós...






