Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Év végéig tart a lakópark építés

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

E társaságtól kapott az OTP Ingatlan megbízást a 60-65 százalékos készültségben lévő ingatlan befejezésére, amelynek lakásait átlagosan 300 ezer forintos négyzetméteráron kívánják értékesíteni.

A zömében 55-75, átlagosan 65 négyzetméteres lakások négyzetméterára – mérettől és fekvéstől függően 245 és 360 ezer között alakul. Az épület lakásainak sokszínűsége miatt minden társasházakra jellemzően jelentkező igényt ki tudnak elégíteni.  
    Megemlítette: az évekig álló beruházás egyes elemeit – így a fűtési és a vízrendszert, egyes burkolatokat – vissza kellett bontaniuk. Negyven lakás kiszerelt konyhabútorát például a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlották fel. Ádány Tamás jelezte: egy-másfél hete kezdték meg a lakások értékesítését, a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett.
    Január végén jelentette be a társaság, hogy újraindítják az évek óta álló projektet, és kétmilliárd forintot az épületre, fél-egymilliárdot a környezetére fordítanak. 
    A vezérigazgató akkor azt közölte, az amúgy a válság miatt nehézségekkel küzdő ingatlanpiacon előnyt jelentett, hogy egyre többen keresik Győrött boldogulásukat, nekik pedig lakásra van szükségük. Ugyanakkor a projekt illeszkedik abba az uniós elképzelésbe is, hogy a városközpontokból minél kijjebb szorítsák az ipari területeket, mint amilyen korábban ez az ingatlan is volt.

(MTI)