Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Évértékelő a Győri Rendőrkapitányságon

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány és Váczi Attila r. alezredes megbízott kapitányságvezető értékelte 2016. február 25-én 10 órakor a Győri Rendőrkapitányság elmúlt évben végzett tevékenységét.

A rendőrkapitányság megbízott vezetője beszámolójában kiemelte, hogy a Győri Rendőrkapitányság a 2015. évben kitűzött fő stratégiai céljait teljesítette. Feladatait törvényesen, hatékonyan és alapvetően eredményesen hajtotta végre. A város bűnügyi helyzete az elmúlt évben is stabil maradt, a szervezett bűnözés továbbra sem nyert teret. Kiemelt társadalmi veszélyességű, a lakosság széles rétegeit érintő, illetve foglalkoztató bűncselekmények nem fordultak elő. A lakosság szubjektív közbiztonságérzete nőtt, amit a 2015. év bizalmi indexe is alátámaszt.

Váczi Attila r. alezredes elmondta, hogy a rendőrkapitányság 15,6%-kal kevesebb bűncselekményt regisztrált, amivel egyik fő célkitűzését teljesítette. A kiemelt bűncselekmények száma 31,1%-kal szorult vissza. A lopások, lakásbetörések, zárt gépkocsi-feltörések és személygépkocsi lopások száma az elmúlt 5 év legalacsonyabb értékét mutatja.

A Győri Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordított a közterületek rendjére. A feladatok helyi és területi szintű összehangolásával sikerült biztosítani, hogy a jelentkező feladatok ellátására adott helyen és időben a megfelelő rendőri létszám álljon rendelkezésre. A közterületen szolgálatot ellátó rendőrök száma 18,8%-al növekedett, amellyel párhuzamosan a közterületeken töltött idő is jelentősen – 19,3%-al – emelkedett.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok Váczi Attila rendőr alezredes 2015. évi értékelését elfogadta és meghatározta a rendőrkapitányság rendőri állománya részére a 2016. év feladatait.

(forrás: police.hu)