A harmadik mérkőzést is elveszítette a CMB Cargo-UNI Győr a női kosárlabda NB I döntőjében. A találkozón már az első játékrészben megszerezte a vezetést a soproni gárda, melyet nem is engedett ki a kezéből. A győri csapat több játékrendszert kipróbált, de nem tudta már meglepni a megyei riválist. A hazaiak végül 21 ponttal győzték le a győri együttest. Így három mérkőzés után a zöld-fehéreknek meg kellett elégedni az ezüstérmet jelentő második hellyel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ünnepek alatt sem marad magára senki
Az ünnepi időszakban is folyamatosan fogadják a hívásokat a 116-123-as lelkisegély számon, amely azok számára nyújt segítséget, akik egyedül, nehéz lelkiállapotban élik meg a...






