Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Faluvégi Dorottya nyáron távozik Győrből

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Faluvégi Dorottya válogatott kézilabdázó a szezon végén távozik a Győri Audi ETO KC csapatától és a német Bietigheimbe igazol.

Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője a klub honlapján elmondta, hogy közös megegyezéssel bontanak szerződést a 2019-ben igazolt játékossal, mert Győri-Lukács Viktória mellett – a nyáron érkező Ulrik Kirkely vezetőedző kérésére – a norvég Emilie Hovden lesz a csapat másik jobbszélsője.

"A távlati céljaim között mindenképpen szerepelt, hogy külföldön is kipróbáljam magam, így ez most – igaz, kicsit korábban – teljesül, és a következő szezonban új célokkal, extra motivációval kezdődhet egy új fejezet az életemben" – mondta Faluvégi, aki eddig 114 mérkőzésen lépett pályára és 251 gólt szerzett győri színekben. A bajnokságot egyszer, a Magyar Kupát kétszer nyerte meg, a Bajnokok Ligájában pedig ezüst- és bronzérmet is szerzett.

Szikora Melindát is foglalkoztató német bajnok SG BBM Bietigheim honlapja szerint a magyar kézilabdázó szerződése egy plusz egy szezonra szól. A 24 éves jobbszélső 2018-ban junior világbajnok volt, a felnőtt válogatottban eddig 28-szor szerepelt.