Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Februárban indul a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem tavaszi szemesztere

Bereczki Enikő generációkutató Hat generáció a családban – együtt! De hogyan? című előadásával február 12-én elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szabadegyetem tavaszi, harmincötödik szemesztere.

Az ismereterjesztő előadás-sorozat programját úgy állították össze, hogy az tükrözze az egyetem sokszínű kutatási profilját. A sorozatban az egyetem oktatói, kutatói és meghívott előadók hagyományosan olyan témákat mutatnak be, amelyek aktuálisak, érdekesek és sokakat érintenek. A szemeszter tizenkét előadásán szó lesz a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos szerzői jogi kihívásokról, a mesterséges intelligencia alapú fordítórendszerek működéséről, arról, hogyan készíthető termőföld a veszélyes vörösiszapból, a nyílt hozzáférésű folyóiratokban történő publikáció előnyeiről és kockázatairól, a lézeres részecskegyorsításról, a mezőgazdaságban megjelenő innovatív trendekről, a bor kultúrtörténetéről vagy arról, milyen következményei lehetnek az elhízásnak a női termékenységre.

Az SZTE Szabadegyetem tantárgyért a hallgatók kreditpontot kapnak. Az előadások pedig utólag is megtekinthetők az SZTE Tudásportálján. 

 

(Fotó: u-szeged.hu)