December 27-én ismét megrendezi az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány a Fehér Miklós Emlékgálát. Az öregfiúk mérkőzéseken ezúttal IS hat csapat vesz részt – a házigazda Győri ETO FC mellett az állandó indulónak számító MTK és Újpest, a tavalyi győztes Lázár Lovaspark Team, a Dunaszerdahely és a Videoton. A hat együttes két hármas csoportban méri össze előbb erejét, majd keresztbejátszással elődöntőket rendeznek, ezután jönnek a helyosztók. Az öregfiúk mellett egy másik csoportban öt meghívott együttes – a Parlament válogatottja, az Olimpikonok, Győr Közéleti válogatottja valamint a Sport Televízió együttese valamint Stark Péter szervezésében a torna során először összeállító Fehér Miki barátai – körmérkőzést játszik egymással.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját. Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat...