A projektet száz százalékban támogatja az állam. Az egyetlen feltétel az, hogy az önkormányzat áprilisig kidolgozza a beruházás részleteit.Cshmidt Csaba elmondta: A két éves program egyik kiemelkedő eleme egy máltai típusú játszótér megvalósítása a patika mögötti szabad területen. ezen kívül több területen is készülnek újításokra. A projekt legfontosabb eleme mégis a Kertvárosi lakótelep 22 társasházának rekonstrukciója, amely magába foglalja az épületek tető-, homlokzat-, födémfelújítását, hő- és vízszigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, a lépcsőházi bejáratok felújítását, akadálymentesítését, valamint a fűtésrendszer részbeni felújítását is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.23.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Nem vesz részt a hétfői képviselőtestületi ülésen a Fidesz-KDNP frakciója.
Összesen 172 végzett hallgató vehette át diplomáját a Széchenyi...






