Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Fejlesztések a GYSEV vonalain

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A zrt. közleménye idézi Becsey Zsoltot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkárát, aki Sopronban a fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Érj haza biztonságban! nevű országos program vasúti elemeinek fejlesztésére a kormány mintegy 20 milliárd forintot szán a következő években.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója az eseményen közölte, hogy a még biztosítatlan vasúti átjárók közül hét helyszínen telepítenek LED fényforrásos fénysorompót, tizenegy helyszínen a fél úttestet lezáró csapórudakkal egészítik ki a fénysorompókat, tíz helyszínen kicserélik az áramellátó eszközöket, hat helyszínen pedig bővítik a meglévő áramellátó rendszereket. A fejlesztéssel javul a közlekedés biztonsága, emellett megbízhatóbban működnek majd a vasúti forgalom lebonyolításában szerepet játszó eszközök. A teljes egészében fejlesztési támogatásból megvalósuló projekt támogatói szerződését tavaly novemberben írták alá.

A GYSEV Zrt.-nél tavaly ősszel zárult le a közlekedésbiztonsági fejlesztési projekt első üteme. Akkor mintegy 770 millió forintból huszonkét helyszínen LED-es fényforrásokat telepítettek a fénysorompókba, nyolc helyszínen a fél úttestet lezáró csapórudakkal szerelték fel az átjárókat. Emellett több sorompóba került biztonsági kamera és hét helyszínen telepítettek a közlekedő vonatokat vizsgáló vasútdiagnosztikai eszközöket.

A társaság közlése szerint az első ütemben korszerűsített átjárókban 2013 óta nem történt halálos baleset.

 

(MTI)