Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Fejlesztések az M85-ösön

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője közölte, a 38 kilométer hosszú új nyomvonalon épülő 2×2 sávos gyorsforgalmú út építése öt fő szakaszra bontható, eddig az Enesét elkerülő út épült meg, a 7 kilométeres útszakaszt 2011 decemberében adták át a forgalomnak. Loppert Dániel azt is kiemelte, hogy a következő a Győr és Enese közötti szakasz és a Csornát elkerülő szakasz lehet, hiszen mindkettőre eredménnyel zárult a közbeszerzési eljárás, így hamarosan indulhat a munka.

(MTI)