Rábapatona Község, mint konzorciumvezető önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásaként, 229.815.961 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Győri agglomeráció közösségi közlekedésének fejlesztése” című projektre. A beruházást a győri kistérség 11 települése – Abda, Börcs, Dunaszeg, Győrladamér, Győrújbarát, Ikrény, Koroncó, Kunsziget, Nyúl, Rábapatona és Rétalap – közös összefogással valósítja meg. A beruházás munkálataihoz az érintett települések közel 30 millió forint önrészt biztosítanak.
A projekt közvetett célja a tömegközlekedés minőségének javítása, ezáltal a személygépjármű forgalom okozta jelentős környezeti terhelés csökkentése. Közvetlen célja a közösségi közlekedés minőségi javítása az autóbuszmegállók és környezetük rendezésével. A projekt során a településeken autóbuszmegállók, autóbusz-öblök, autóbusz-fordulók kerülnek felújításra, illetve új megállók épülnek. A fejlesztés eredményeként a települések arculata is pozitív irányba változik, a tervezők minden esetben a településképbe illeszkedő váróépületeket terveztek. A projekt eredményeként létrejövő, illetve megújuló autóbuszöblök és megállók minden szempontból megfelelnek a korszerű közösségi közlekedési alközpontok elvárásainak, akadálymentesítettek, költséghatékonyan és környezetbarát módon üzemeltethetők, kényelmesek, világosak, informatívak.
Konkrét fejlesztések Rábapatonán:
– a Rákóczi Ferenc utcában 2,6 méter széles buszöböl, 2 méter széles járdaszigettel, valamint egy új buszváróval épült;
– a Kossuth Lajos utcában 1 méter széles úgynevezett félöböl kialakítása buszváróval;
– a Zrínyi utca és István az utca kereszteződésében új buszforduló és buszváró épült.
A felsorolt beruházások összértéke 30 millió forint.
A kivitelezési munkálatok a projektben érintett többi településen is a tervezett ütemezés szerint zajlanak, a munkálatok befejezésének várható ideje 2010 augusztus hónap vége.