Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Felavatják a Nemzeti Emlékhelyet

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felavatáson köszöntőt mond Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, Kara Ákos, országgyűlési képviselő. Az ünnepi beszédet Hegyi László, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár mondja el. 

A 996-ban Géza fejedelem által alapított, majd Szent István királynak köszönhetően kiváltságokkal megerősített Szent Márton monostor és közvetlen környéke 1996-tól a világörökség része. Pannonhalma a magyar kereszténység bölcsője, az első kolostori iskola Magyarországon. Itt található a világ egyik legna-gyobb szerzetesi könyvtára. Az apátság lakói bencés szerzetesek, akik hagyományaikhoz hűen imádsággal és munkával akarnak szolgálni Istennek és embertársaiknak. „Ez a ház ablak és tükör Isten szeretetére és az egyetemes emberi értékekre.”