„Nekünk is érdekünk, hogy a vendégek még több időt, még tartalmasabban töltsenek itt, és közben bízunk benne, hogy ez idő alatt egy-két pohár borral többet kóstolnak meg” – tette hozzá, jelezve: szálláskiajánlással nem kívánnak foglalkozni, de azokkal a partnerekkel, akik sokat tesznek a borvidékért – például csak itteni borokat kínálnak vendégeiknek – kivételt fognak tenni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Rigler Zsolt jelezte: jelenleg arra várnak, hogy megkapja a megnyitáshoz szükséges hatósági engedélyeket a negyvenmillió forintból kialakított Forum Vinorum; ezt követően, várhatóan heteken belül nyitnak, céljaik között pedig a helyi borturisztikai ajánlatok megjelenítés is szerepel.
NEKED AJÁNLJUK
Látogatóközpont és gólyamenedékház épült a mórahalmi Nagyszéksós-tónál
Átadták a mórahalmi Nagyszéksós-tónál épült látogatóközpontot és gólyamenedékházat.
A természeti értékek bemutatását segítő beruházás során emelt csaknem 900 négyzetméteres épületben egy gólyamenedékház és egy látogatóközpont...







