Felfüggesztettet kapott a nő, aki megütötte a tatabányai kormánytisztviselőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tatabányai kormányhivatalban tavaly június 19-én egy nő bántalmazta a neki segítséget nyújtó ügyintézőt, ezért őt most a bíróság 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy a bíróság a mai napon meghozott jogerős határozatában a nőt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, továbbá a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét.

Korábban a Tatabányai Járási Ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy nővel szemben, aki segélyt akart kérni a kormányhivatalban, a kikérdezése közben a gyámügyi szakügyintézőt nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva pofon ütötte.

A vádirat szerint a vádlott 2019. június 19. napján 14 óra 30 perc körüli időben áldozatsegítség kérése miatt kereste fel a tatabányai kormányhivatalt, ahol őt az ügyféltérben fogadták. A vádlott ügyében az egyik gyámügyi szakügyintéző, a sértett kezdte meg a hivatali eljárás lefolytatását az áldozatsegítésre vonatkozó tájékoztatás adásával.

Miközben a sértett a vádlott kikérdezését és tájékoztatását folytatta, a vádlott hirtelen az őket elválasztó pulton átnyúlva, minden előzmény nélkül jobb kézzel kis erővel pofon ütötte sértettet, majd feldúlt állapotban távozott a kijáraton át. A vádlott ezt követően mintegy fél órával visszatért az épületbe, ahol trágár módon kiabált és fenyegetőzött. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló bal arcfél zúzódását szenvedte el, amely miatt nem kérte a bántalmazó megbüntetését.

Forrás: police.hu