Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Felgyújtotta vetélytársa autóját

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ügyészség két rendbeli rongálással vádolja azt a férfit, aki egy téglával először betörte volt barátnője új párja autójának ablakait, majd két nappal később fel is gyújtotta az autót.

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a 27 éves férfi idén januárban besétált egy fertőszéplaki családi ház udvarára, majd a vetélytársa ott parkoló autójának ablakait egy téglával betörte.

A férfi két nappal később visszament a helyszínre és az ott parkoló járművet felgyújtotta, amely teljesen kiégett a benne lévő laptoppal együtt. A tűz ezen felül megkárosította a garázsépület ajtaját és az afelett lévő ablakokat is.

A vádlott által okozott rongálási kár 269.000 forint, illetőleg – a háztulajdonos esetében – 135.000 forint.

A vádlott a bűncselekmények elkövetését elismerte. 

A Soproni Járásbíróság a férfi bűnösségét büntetővégzésben megállapította és vele szemben 160 óra közérdekű munkát szabott ki