A győri csata (Kismegyeren) (1809. június 14.) volt a napóleoni háborúk egyetlen, a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, egyben az utolsó olyan összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt.
A 39.000 fős osztrák – magyar, benne a nemesi sereg a kismegyeri majornál és templomnál június 14-én dél és este 7 óra között megütközött a franciák kb. 55000 főnyi hadával. Az eltérően – sok esetben nem megfelelően – felfegyverzett, elégtelenül kiképzett nemesi sereg könnyűlovas harcmodort alkalmazva, irreguláris küzdelmet folytatott a francia légiókkal és nehéztüzérséggel szemben. A nemesi csapatokat József nádor, báró Meskó József és báró Mecséry Dániel vezette a kismegyeri dombokra.
Még a franciák is elismerték, hogy a nemesek vitézül, egymást gyakran az életükkel védve harcoltak, akik közül – Veress D. Csaba adata szerint – 791-en áldozták életüket (összesen 26 tiszt és 765 közkatona) a hazáért. A legfőbb gondot az jelentette, hogy a Medárd-napi esők miatt megáradt Pándzsa-patakban megakadt a lovasság, és ezt kezdték lőni nehéztüzérséggel a franciák. János főherceg ekkor fúvatott visszavonulást Komárom felé.
