Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Te gondolkoztál már azon, hogy melyek azok az állatok, akik látják magukat a tükörben? A tudósokat is érdekelte a téma, ezért évtizedek óta vizsgálják, hogy különböző állatoknak van-e énképük.

Tükröt tesznek az állatok elé

A kutatók tükröt tettek az állatok elé és az eredmények magukért beszélnek. A csimpánzok, az elefántok, a majmok, a delfinek, az eurázsiai szarkák és a tisztítóhalak csak néhány faj azon állatok közül, akik képesek megérteni, hogy a tükörben önmagukat látják viszont.

A Science Alert azt írja, hogy a tudósok legutóbb az Adélie-pingvineken kísérleteztek a tükörpróbával és vegyes eredményekre jutottak. Úgy tűnik, ennek az állatfajnak is van öntudata, bár ezt még elég korai kijelenteni.

A tükörpróbát 1970-ben fejlesztették ki. Ez egy olyan kísérlet, amely során meg tudják állapítani, hogy van-e egyes fajoknak öntudata. Az állatokat először hozzászoktatják a tükör jelenlétéhez. Ezután az állat nyugtatót kap, majd egy jelet helyeznek el a kutatók valahol az állat testén. A jelet meglátva az öntudatos állat úgy fog viselkedni, hogy egyértelművé teszi, tudatában van annak, hogy az ő testén van a jel és nem másén.