Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Felkészült a Pannon-Víz Zrt.

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Míg idefent a hőmérő higanyszála a negyven fokot közelíti, odalent a harminc – negyven méteres mélységben tizenkét fokos a víz. A hőségriadó idején a járókelők a friss vízzel nemcsak szomjukat olthatták, hanem pára-fúvó kapuk alatt is felfrissülhetnek Győrben. A hűsítő berendezéseket nagyobb rendezvényeken, a Tánc és a Győrkőc fesztiválon is felszerelik a vízszolgáltató szakemberei. A vezetékes víz egyre inkább érték, takarékoskodnak vele a családok. Ezt jelzik a vízszolgáltató adatai is. A tavalyi szezon vízfogyasztási csúcsa 41 ezer m3, idén már 37 ezer m3-nél tartunk, de napról napra emelkedik a vízfogyasztás.

Nyáron minden vízműves szervizkocsi kötelező felszerelése a hűtőtáska, jég akkukkal és vizes üvegekkel. A védőital nélkül elképzelhetetlen lenne a nehéz fizikai munka. A hőség idején a fizikai dolgozók pihenőidejét is növelni kell. A szigorú intézkedések betartását naponta ellenőrzik az ügyeletvezetők.
Hogy jobban érzékeljük, mit is jelent ez a vízmennyiség: tizenhat darab olimpiai úszómedencét lehetne megtölteni ennyi vízzel. A város átlagos vízfogyasztása egyébként 26-28 ezer m3 naponta. Aki otthonában többet szeretne öntözni, medencéje vagy kerti tava van, neki még most is érdemes locsolómérőt felszereltetni. A locsolómérőn mért víz mennyiségére nem számol fel szennyvízdíjat a szolgáltató. Hőségriadó idején érdemes megfogadni az ilyenkor szokásos jótanácsokat : aki csak teheti, tartózkodjon hűvös helyen, a folyadékveszteséget pedig gyakran pótolni kell.