Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Fellendítette az illegális migrációt a hideg idő

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Ezek az emberek olyan mértékben el vannak keseredve, hogy minden alkalmat megragadnak, hogy bejussanak az unió területére. Addig rendszerint falvak szélén, temetők mellett húzták meg magukat. A pénzük folyamatosan fogyott, a farkasordító hideg pedig kibírhatatlan megpróbáltatást jelentett a számukra. Nyugaton viszont olyan szociális ellátórendszerbe kerülnek, amely hazai mércével mérve kiváltságos helyzetet kínál nekik – jegyezte meg. Hozzátette: a pénzszűke valamelyest változtatott az illegális migráció eszköztárán.

A brit, a francia és az olasz bevándorlási politika szigorodása miatt mindinkább Ausztria válik az útra kelők „álomországává”, ahová akár azért is szeretnének eljutni, hogy néhány évig ott éljenek, pénzt keressenek, esetleg abból hozatva maguk után családjukat.

Ez a megoldás olcsóbb is, mint például a Nagy-Britanniába utazás. Szabadkától a Brit-szigetek előszobájának számító franciaországi Calais-ig 6-8 ezer euróért visznek el egy embert a csempészek, míg Bécsbe már 2-3 ezerért el lehet jutni – tette hozzá.

 

Borsa Csaba megjegyezte: az alacsonyabb árnak azért van jelentősége, mert gyakori, különösen az afgánok körében, hogy egész családok kelnek útra. Ezek pedig sohasem saját erejükből, hanem megfizetett „szakemberekkel” intéztetik nyugatra jutásukat.

 

Szólt arról is, hogy a szerb-magyar határ vesztett vonzerejéből a menekültek szemében, mivel szeptembertől osztrák határrendészek is részt vesznek az ottani forgalom ellenőrzésében. A migránsok zöme Románia felé „kerül”, de már látják annak jeleit, hogy Horvátország irányába alakulhat ki egy újabb útvonal.

 

(MTI)