Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Félmilliárdos fejlesztés az ASG-nél

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sólyom Ferenc a cég ügyvezetője hozzátette, egyik legjelentősebb gépbeszerzésük egy számítógép vezérlésű szerszámgép, amely hat méter széles és két méter magas acélszerkezetek megmunkálására képes. A fejlesztéshez a cég pályázaton nyert ötven százalékos támogatást.
    A magyar magántulajdonban lévő vállalat vezetője elmondta: az utóbbi hónapokban mintegy harminc százalékkal nőtt a cég rendelésállománya, ezért ötven új munkatársat tudnának azonnal alkalmazni. Jellemzően lakatost, hegesztőt, horizont esztergályost és gépgyártásban járatos üzemmérnököket keresnek.
    Mivel a vállalat egy munkásszállót is kialakított a gyár területén, munkaerő gondjaik megoldására a határon túli területekről is toboroznak jelentkezőket – mondta el Sólyom Ferenc.
    Az ASG korábban a tatabányai szénbányák központi műhely-üzeme volt, ma 95 százalékban exportra termelő vállalat, 200 saját és 75 kölcsönzött dolgozóval. A vállalat 2013-ban 2,8 milliárd forint árbevételt ért el.
    Gyártanak hidraulikus ollókat földmunkagépekhez, autódaruk teherviselő alkatrészeit, földalatti bányagépek acélszerkezeteit, illetve tengeri kotróberendezéseket. A termékek nagy része egyedi, vagy kis szériában gyártott munkadarab. Vevőik között megtalálható az Atlas-Copco, a Caterpillar, a Joy, a Sandvik és a Terex Demag is, mondta a cég vezetője.

(MTI)