Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Félszáz hallgató részesült Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri Széchenyi István Egyetem nappali tagozatos, alap-, mester-, illetve osztatlan képzésben részt vevő 54 hallgatója ünnepélyes keretek között vehette át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a napokban. A fiatalok szakmai és tudományos tevékenységükkel már tanulmányaik alatt megalapozzák későbbi pályájukat.

A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, a hallgatók fejlődését és a fiatal kiválóságok útját több programmal is segíti. Ennek részeként saját ösztöndíjai mellett részt vesz az oktatásért felelős miniszter által adományozott Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj rendszerében is. A rangos elismerést az idén 54 széchenyis hallgató érdemelte ki, akik az ország számos pontjáról érkeztek a győri egyetemre: a 17 Győr-Moson-Sopron vármegyei mellett heten-heten Fejér és Vas, öten-öten Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém, ketten-ketten Zala, Hajdú-Bihar és Somogy vármegyéből, míg Hevesből és a felvidéki Révkomáromból egy-egy fiatal.

„Büszkék lehetnek eredményeikre, amelyekkel több mint 14 ezres hallgatói közösségünkből önök 54-en érdemelték ki a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A Széchenyi-egyetem küldetése a kiemelkedő adottságokkal rendelkező, kitartó fiatalok felfedezése és felkarolása” – fogalmazott az ünnepségen dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, az intézmény a hallgatók támogatására széles körű ösztöndíjrendszert biztosít, és évről évre Hallgatói, Élsportolói, valamint Gólya ösztöndíjakkal segíti a kiválóságokat, gyakornoki programokat és duális képzéseket működtet, támogatja a hallgatói csapatokat, és megteremti a külföldi tapasztalatszerzés feltételeit is.

„Tizenkét éves korom óta építészmérnök szeretnék lenni, és azóta mindent megteszek azért, hogy elérjem a célomat. A tanulmányaim mellett igyekszem a hallgatói életben is aktív szerepet vállalni, tagja vagyok a hallgatói önkormányzatnak, a SZEnavis betonkenu csapatnak és a Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégiumnak is. Mindemellett sok szakmai rendezvényre elmegyek, mert szeretném megalapozni, hogy jó szakember legyek. A sport is fontos számomra, spartan terepakadály-futóversenyekre járok” – sorolta kérdésünkre a harmadéves komáromi építészmérnök szakos hallgató, Inczédy Emese. Kiemelte, a győri intézményben rengeteg program támogatja fejlődésüket, a szakmai és gyakorlati tapasztalatok megszerzését. „Az előző félévemet Erasmus-ösztöndíjjal Csehországban, a Brnói Műszaki Egyetemen töltöttem, halás vagyok Széchenyi-egyetemnek ezekért a lehetőségekért” – mondta. Hozzáfűzte, az ösztöndíj segítségével még több szakmai rendezvényre, konferenciára, képzésre szeretne eljutni.

A győri egyetemre a Veszprém vármegyei Takácsiból érkezett harmadéves gazdaságinformatikus Borsos Samy tanulmányi eredményei mellett egy jelentős gyakorlati teljesítménnyel érdemelte ki az ösztöndíjat. „Az általam egyedileg kifejlesztett weboldal célja, hogy segítse a Széchenyi-egyetem oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak publikációs tevékenységét. A honlap a tervek szerint hamarosan elérhetővé válik az egyetemi polgárok számára” – fogalmazott. Hozzátette, az ösztöndíj jelentős támogatás egyetemi tanulmányai finanszírozásában, aminek folytatását az alapdiploma megszerzését követően mesterszakon tervezi.

„Gyerekkorom óta érdekel az építészet, amelynek szeretetét a családból hoztam magammal, hiszen saját házunkat is magunk terveztük és építettük. Nagyon érdekes volt látni az egész folyamatot, ezért nem volt nehéz a szakmaválasztás” – mesélte a budapesti Wendler Anna, negyedéves építészmérnök-hallgató, aki szintén tanulmányi eredményeivel érdemelte ki a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az alapképzés után ő is mesterszakon folytatná tanulmányait, de közben szeretne minél több gyakorlati ismeretet is szerezni. Nyáron már alkalma nyílt egy építészirodában dolgozni, és a jövőben külföldi tapasztalatokat is tervez gyűjteni. „Egyetemünk számos alkalmat biztosít a szakmai kapcsolatok építésére, illetve külföldi hallgatókkal való együttműködésre, amelynek egyik kitűnő példája az alkotóhét. Érdemes élni az intézmény által nyújtott lehetőségekkel, amelyek nagy előnyt jelenthetnek majd a szakmai pályánk során” – zárta.