Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Elkészült a Győrújbaráti Gyermektábor közvilágításának felújítása. Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a beruházás átadásakor elmondta, az önkormányzat és a Vill-Korr Hungária fele-fele arányban állta a mintegy négymillió forintos költséget, amelyből mintegy ötven lámpát cseréltek ki a tábor területén. A harminc éves lámpákat korszerű, fém-halogén égőkre cserélték, amik százalékkal több fényt adnak, és gazdaságosabbak is. A tábor felújítása programszerűen történik, amelynek során az elmúlt évben először nyolc, az idei szezonra pedig további hat faházat újítottak fel összesen mintegy 28 millió forint értékben. A házak padlóburkolatát kicserélték, belső festést végeztek, felújították a teraszokat, korlátokat, kicserélték a nyílászárókat és a zsalugátereket. Az épületek teljes külső szigetelést kaptak.
NEKED AJÁNLJUK
Halálos késelés történt egy győri lakásban
Halálos késelés történt szombat este egy győri, Kossuth Lajos utcai lakásban. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra 2026. szeptember 26-án 19 óra 24 perckor érkezett bejelentés...







