Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Felújítják a Kertvárosi rendelőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A több mint 10 millió forint költséggel járó felújítás folyamán, az orvosi pihenőszoba és vizesblokk megújul, valamint a homlokzati nyílászárókat is lecserélik az épületben – ismertette a polgármester.  A felnőtt orvosi rendelő korszerűbb bejárati ajtót kap, valamint a teljes padlóburkolatot felújítják, és a csempeburkolat is megújul – derült ki Schmidt Csaba tájékoztatójából, továbbá azt is megtudtuk, hogy a folyosókon és a vizesblokkokban festésre is sor kerül. Pataki Zoltánné, önkormányzati képviselő elmondta: körzetünkben működik felnőtt- és gyermekrendelő is, illetve itt található az egész kertvárost ellátó védőnői szolgálat  is, így a felújítás sok ember életét befolyásolja. A képviselőasszony a lakosság türelmét kéri a munkálatok idejére, amit várhatóan július második felére fejeznek be, a kivitelező Kilomester Kft. munkatársai. A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a Szent György út 41. szám alatt működő Felnőtt Rendelőintézetben a betegellátás zavartalanul működik, az itt praktizáló orvosok a megszokott rendelési időben várják betegeiket.