Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Felújítják a ravatalozót

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy a forgalom a 86-os főúton. A hangzavar sokszor a bősárkányi új temetőben tartott szertartásokat is zavarja, ezért döntött úgy a község önkormányzata, hogy önerőből felújítják a ravatalozó épületét.

Ez a temető ötven éve épült Bősárkányban. Azóta is gondozzák, szépítgetik. A ravatalozót viszont ez alatt az idő alatt nem újították fel. Látványtervek már vannak az épületről, áthelyezik a főbejáratot és egy fedett búcsúztató teret is kialakítanak. A tervek szerint egy urnafalat is helyet kap majd, amire egyre nagyobb az igény a faluban.

Az önkormányzat már csak a beérkező ajánlatokat várja, a tervek szerint még idén elkezdik az átépítést. Ha minden jól megy, jövő tavaszra készül el a ravatalozó felújított épülete.