Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Felújítják Tatán az Építők parkját

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött Tatán az Öreg-tó melletti Építők parkjának felújítása, az önkormányzat pályázati forrásból, 640 millió forint ráfordítással játszótereket, sportpályákat és parkolókat épít a területen – közölte a város polgármestere hétfőn a beruházás helyszínén.

Michl József (Fidesz-KDNP) elmondta, a park felújításával egy időben lefektetnek egy nagy átmérőjű csapadékvíz-elvezető csatornát, amely a park szomszédságában lévő kertvárosi városrészből az Öreg-tóba vezeti az esővizet. A június végére elkészülő felújítás során egy-egy játszóteret hoznak létre kisebb gyerekeknek és kamaszoknak, valamint egy szabadsúlyos edzésre alkalmas fitneszpályát alakítanak ki. A labdajátékok kedvelőinek szabványos multifunkciós sportpályát és két kisebb pályát építenek kosárlabdapalánkkal és focikapukkal. Az autókkal érkezők 97 helyen parkolhatnak és az önkormányzat tervezi a parkolók számának további száz férőhellyel való bővítését – ismertette a polgármester.