Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Férjét késelte halálra

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság K.-né M. Katalin ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 6-án vértesszőlősi otthonukban leszúrta élettársát.

 

A rendőrséget a 38 éves asszony értesítette 20 óra 38 perckor, aki a háza előtt várta a helyszínre érkező rendőröket és mentősöket. A nyomozók a helyszíni szemlén megtalálták azt a kést, mellyel a gyanú szerint az asszony a halálos sebet ejtette.  K.-né M. Katalin gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az asszonyt a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.