Kezdőlap KÉK HÍREK

Figyeljünk egymásra Mindenszentek idején is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a baleset-megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet a közelgő ünnepek idején.

Halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Mindazokra, akik sajnos már nem lehetnek velünk. Ebben az időszakban gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik mindössze a közeli temetőbe gyalogolnak ki, a legtöbben ugyanakkor autóba ülnek.

Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak – különösen a 2020. október 30. – november 1. között – az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére. Ezekben a napokban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb haladást okozó, zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell, hiszen gyakran vezet közlekedési balesethez, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg.

Javasoljuk, hogy az utazás előtt ellenőrizzék gépkocsijuk műszaki állapotát, s amennyiben még nem tették, szereltessenek fel téli gumiabroncsokat, amelyek használata a biztonságos közlekedés érdekében feltétlenül ajánlott!

Az őszre jellemző ködös és esős időjárás miatt gyakran jelentősen csökkennek a látási viszonyok, az úttestre hulló falevelek miatt az útfelület csúszós, síkos lehet. Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék figyelembe! Amennyiben nem rendelkeznek kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsenek útvonaltervet.

Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra! Kérjük a közlekedőket, hogy a hétvége során legyenek körültekintők, tartsák be a közúti előírásokat, s a lassúbb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el türelmüket!

A nagyobb forgalomból adódó esetleges forgalomlassulások, torlódások esetén kérjük, legyenek türelmesek, és már előre számítsanak hosszabb utazási időre! A gépjárműforgalom mellett, nagyobb számban és csoportokban is közlekedhetnek a közutakon kerékpárosok és gyalogosok. Kiemelt figyelemmel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességet csökkentve kerüljük el a közutakon esti szürkületben és az éjszakai órákban közlekedő gyalogosokat, illetve egy nyomon haladó járműveket.

A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt visel.

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu