Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Fizetésképtelen a Kapuvári Bacon Zr

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Máté Kinga szóvivő bíró aelmondta, a vállalat ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken. Ezeknek az eljárásoknak egy részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, illetve egy esetben már megállapították az adós fizetésképtelenségét.

A szóvivő bíró tájékoztatása szerint az utóbbi ügyben még nem járt le a jogorvoslati határidő. A fizetésképtelenség megállapításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének és közzétételének napja jelenti majd egyben a felszámolás kezdő időpontját is – mondta.

 Az üzem szeptember közepén szinte teljesen leállt, az anyacég felszámolását október elsején jogerőre emelkedett végzéssel rendelte el a Győri Törvényszék. A Kapuvári Hús Zrt. az ősszel előbb szerződést bontott azzal a céggel, amely mintegy száz kölcsönzött munkást hozott Kapuvárra, majd csoportos létszámleépítést jelentett be.
    

 Jendrolovics Pál Péter. a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa a múlt héten, az MTI-nek nyilatkozva, a Kapuvári Bacon Kft.-ről szólva azt mondta, hogy ebben a helyzetben, amikor a kft. nem tud termelni, kötelezettségeit nem tudja finanszírozni, piacvesztése rohamos, az tűnik jobb megoldásnak, ha a társaság bekerül a szanálási eljárásba, mert így nem keletkeznek újabb fedezetlen kötelezettségek, gyorsan és tiszta lappal lehet a befektetőkkel tárgyalni.

 

 

(MTI)