Az idei év razziáinak középpontjában a termékbiztonság, és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. Az végéig tartó ellenőrzések során elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, a bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők jelen lesznek a kitelepüléseken is. Hogy mik voltak a vizsgálatok eddig itapasztalatai megyénkben, arról Dr. Bedecs Valériát, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatóját kérdeztük:
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Ködös utakon még óvatosabban!
Az őszi ködös, párás időben különösen fontos a sebesség helyes megválasztása, illetve a láthatóság érdekében a jármű fényszóróinak használata. Az előrejelzések szerint ma és az...






