Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Folytatódik a fertődi kastély felújítása

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása a ZÁÉV és a Fertődi Építő kivitelezésével.

„A fertődi Esterházy-kastély turisztikai célú fejlesztése” elnevezésű projekthez kapcsolódó generál kivitelezési feladatokat a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. konzorciuma végezheti el csaknem 3,2 milliárd forintból – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból.

A Győr-Moson-Sopron megyei kastély főépülete, vagyis az úgynevezett múzeumi tömb fog jelentősen megújulni mintegy 2400 négyzetméteren.

A földszint és az emelet körbejárhatóvá válik

A felújítás érinti a pincét, a földszintet, az I. emeletet, valamint a II. emelet keleti oldalának egyes helyiségeit, az óraszintet és a belvedere szintet is.

Ezenkívül a keleti összekötő szárny pincéjén és földszintjén is dolgoznak majd. A keleti szárny déli végében helyreállítják a lépcsőt és a csatlakozó I. emeleti közlekedő területet.

A jelenlegi felújítás csak az épület belső tereit és a díszudvar felőli előlépcső restaurálását érinti.

A földszint megnyitásával a kastély eredeti közlekedőrendszere helyreállhat, így a földszint és az emelet körbejárhatóvá válik. A keleti szárny déli végében felújítják a földszintről az I. emeletre vezető lépcsőt is. A kivitelezők különböző restaurálási szakmunkák mellett látják el feladatukat, így kő-, fa-, fém- és festőmunkálatok is folynak majd.

 

Rendezvények megtartására alkalmas tér jön létre

A középső épületrészben új vizesblokkokat alakítanak ki. Itt a 2008 és 2012 között végzett felújításokkal nem érintett múzeumi területek helyiségei szépülnek meg. A II. emeleten az óraszint megközelítését lehetővé tevő helyiségeket a felsőbb szintek előtereként alakítják ki.

Az óraszintre vezető lépcső alatt, a jelenlegi Leopoldina lakosztály fürdőjének helyén vizesblokkot hoznak létre előtérrel.

Az óraszinten vetítő tér, míg a belvedere szinten a kiállítási funkció mellett időszakos rendezvények megtartására alkalmas tér várja majd a látogatókat.

Válaszfalakat és burkolatokat bontanak el

A belvedere rendbehozásánál a korábbi fa födémet állítják helyre. Az új osztófödémre íves vonalvezetésű, fa és gipszkarton borítású acél lépcső vezet majd fel, míg a II. emeletről az óraszintre érkező lépcsőt a jelenlegi lépcső átalakításával, arra ráépítve alakítják ki.

A földszint és az I. emelet feletti födémben új födémszakaszokat építenek a lichthof területére. A felújítás során sok helyen elbontják a korábban beépített válaszfalakat és burkolatokat.

A főépület pincéjében is jelentős változtatásokat hajtanak végre:

  • tisztázzák a gépészeti gerinceket,
  • elbontják a felesleges vezetékeket,
  • és lecserélik a rossz állapotú vezetékeket.

 

Megújul a biztonságtechnika

A földszinten, az I. emeleten, az óraszinten és a középrész kiállító tereiben központi fűtést alakítanak ki padlókonvektoros rendszerrel. A vetítőteremben hővisszanyerős gépészeti szellőzés és klíma készül. A szellőzés természetes módon, ablakokon keresztül történik majd.

Az épületben működő biztonságtechnikai hálózatot részben kiegészítik, és új, informatikai passzív hálózatot készítenek három központtal.

Emellett intelligens elemekből felépített vagyonvédelmi rendszerről is gondoskodnak.

Forrás: magyarepitok.hu