Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Forgalomba állt a MÁV-START teljes KISS flottáj

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mind a 40 KISS forgalomba állt, ezzel teljessé vált a MÁV-START emeletes motorvonat-flottája.

A korszerű járművek a budapesti agglomerációból ingázók mindennapjainak meghatározó szereplőivé váltak. Emellett nem csak az elővárosi vonalakon utazók élvezhetik az emeletes motorvonatok nyújtotta szolgáltatást, hiszen akár Hegyeshalomig, hétvégén pedig Nyíregyházáig is lehet utazni ezeken a vonatokon, nyáron pedig a Balatonra is több tízezer utast szállítottak. A MÁV-START különleges utazással ünnepelte ezt a fontos mérföldkövet. Európában egyedülálló módon, Magyarországon nyílt először lehetőség arra, hogy három összekapcsolt – összesen 467,7 méter hosszú – KISS szerelvény 1200 utassal a fedélzeten útnak induljon.

A MÁV-START 2017 áprilisában kötött keretmegállapodást 40 darab KISS emeletes motorvonat beszerzésére. Az első KISS 2020 márciusában kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, de a pandémia közel fél évre kényszerpihenőre küldte az emeletes motorvonatokat. Végül 2020 augusztus végétől kezdhettek újra közlekedni, azóta folyamatosan álltak forgalomba az új szerelvények.

Ma már mind a 40 szállítja az utasokat. Jelenleg napi szinten közlekednek emeletes motorvonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, a Budapest–Esztergom, a Budapest–Vác–Szob, Budapest–Győr–Hegyeshalom és a Budapest–Hatvan–Gyöngyös/Eger vonalon, valamint hétvégente Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza között egyes sebesvonatokban is jár KISS szerelvény. Először 2021 nyarán a Balatonra is közlekedtek KISS motorvonatok az ország több pontjáról. A pozitív fogadtatásukra tekintettel 2022-ben újra visszatértek az emeletes szerelvények a tó partjára, egyes járatokban már dupla motorvonat közlekedett. 2022-ben 53 ezer utas választotta a Balatonhoz az emeletes járműveket. Az ideifőszezonban is találkozhatnak velük a nyaralni indulók a magyar tenger déli partján. A KISS motorvonatok forgalomba állásuk óta 8 850 970 kilométert teljesítettek.

(forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság)