Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Formula Student Magyarországon is

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első Formula Student versenyt az amerikai autógyártással és fejlesztéssel foglalkozó cégek hívták életre 1981-ben. Az ipari kezdeményezés hatására, az elmúlt közel 30 év alatt nagyságrendileg 340 Formula Student csapat alakult a világ minden pontján, s ma már Észak-Amerika mellett Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és természetesen Európában is szerveznek Formula Student versenyeket.

 

Európában 2009-ben 4 helyszínen rendeztek futamot: az angliai Silverstonban (1998 óta), a németországi Hockenheimben (2006 óta), az ausztriai Melkben (2009 óta) és az olaszországi Fioránoban (2005 óta). Erre az elit térképre helyezik fel a szervezők Győr városát és ezzel együtt Magyarországot is 2010-től kezdve!

 

A Formula Student egy formula autós (nyitott vezetőfülkés) versenysorozat, mely alapvetően konstruktőri verseny, a hangsúly főként az alkalmazott technikákon, technológiákon és a csapatfellépésen, nem pedig a sebességen vagy a fej-fej melletti küzdelmen van. Az eredmények alakulása összetett pontozásos rendszer alapján történik, melyben a pontokat a motorsport és az autóipar szakembereiből álló zsűri adja. A pontok egy része úgynevezett statikus versenyszámokból áll össze, ahol pontozzák az autót és az értékesítési tervet a műszaki megoldások, a költségterv és az értékesítési prezentáció alapján. A pontok másik része a versenypályán kerül kiosztásra, ahol a diákok számos teszt és versenyszám keretében bizonyíthatják az általuk épített versenyautó képességeit, ez az, ami a nagyközönség, az autósportot kedvelő érdeklődök számára izgalmas lehet.

 

A versenyző csapatok a világ minden pontjáról érkező, felsőoktatásban tanuló diákokból állnak. Fontos megjegyezni azonban azt, hogy nemcsak mérnökhallgatók vesznek részt a versenyben, hanem más tudományterületek hallgatói is, mivel a feladat összetettségéből adódóan más szakismeretekre is szükség van.

 

A magyarországi verseny életre hívását Győr város önkormányzata, a Széchenyi István Egyetem és az X-Meditor Kft. is támogatta. A Széchenyi István Egyetem a verseny szakmai hátterének biztosításához nyújt támogató segítséget, az X-Meditor Kft. pedig professzionális rendezvényszervező tapasztalataival építi a rendezvényt. Győr város polgármestere Borkai Zsolt a rendezvény fővédnöke, és a város a rendezvényt beillesztette kulturális programsorozatába is.

 

A rendezvény programja

 

Csütörtök – augusztus 19.

 

07:30 – 21:00 Csapatregisztráció

08:30 – 19:00 Műszaki átvétel

 

Péntek – augusztus 20.

 

08:30 – 19:00 Műszaki átvétel

09:00 – 18:00 Statikus versenyszámok (prezentációk)

09:00 – 18:00 Szabadedzés

 

Szombat – augusztus 21.

 

08:30 – 13:00 Skid Pad (8 alakú pálya verseny) (dinamikus versenyszám I.)

08:30 – 13:00 Gyorsulási verseny (dinamikus versenyszám II.)

08:30 – 13:00 Szabadedzés

11:30 – 12:30 Sajtó & VIP vezetett kalauzolás a verseny helyszínein és eseményei között

14:00 – 14:30 Pályabejárás (Course Walk)

14:30 – 18:30 Időmérők (Autocross) (dinamikus versenyszám III.)

 

Vasárnap – augusztus 22.

 

08:30 – 09:00 Pályabejárás (Course Walk)

09:00 – 17:00 22 km-es verseny (Endurance) & Parc Fermé (dinamikus versenyszám IV.)