Lehetőségek bőven a vannak, csak ismerni kell a forrást, és szükségesek a kapcsolatok is – hangzott el a gazdasági fórumon, amelyet most már hagyományosan minden szeptemberben megtartanak. A találkozó hatására több győri üzletet sikerült már megvalósítani. Az egyik legnagyobb piaccal például Lengyelország rendelkezik, ráadásul a két ország évek óta segíti egymást. Mégis a vállalkozók eddig még nem használták ki a lengyel exportban rejlő lehetőségeket. A fórumon beszámoltak arról, hogy ha kis mértékben is, de javultak a cseh és a német gazdaság mutatói, így a két ország egyre nyitottab a győri vállalkozók előtt. Hess Sára, az ITD Hungary képviseletvezetője elmondta: a visszajelzések azt mutatják, a vállalkozók szeretik ezeket a lehetőségeket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Negyvenszeres különbség a panellakások árában: hihetetlen, mennyit kérnek a legdrágábbért
A panellakások továbbra is tartják pozíciójukat a hazai ingatlanpiacon. A kínálatban szereplő több mint 54 ezer társasházi lakásból mintegy 7300 panel, vagyis minden hetedik...






