Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Fórumot tart a Moson-sík Leader

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fórum egyik témája az EMVA III. turisztika TK5 jogcím november 4-ei megnyitása. Ezen kívül támogatás vehető igénybe az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére, 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet tervezet értelmében a következőkre:

– gépjármű beszerzésére (személygépkocsi, polgárőr terepjáró, közösségi busz),
– „mini IKSZT” kialakítására,
– állatmenhelyek támogatására.

A Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület várja a pályázókat és az érdeklődőket a fórumra, október 17-én, csütörtök délután 2 órától a Kimlei Művelődési Házba.